Emlékszel? A napokban panaszkodtam, hogy a bal lapockám alatt valami szúr. Azon gondolkodtam, mitől lehet, amikor eszembe jutott a Rozmarintszál című meséből a táltos ló… Elővettem a mesét:

 

Van egy király, de nincs királynő – sokszor van ez így a mesékben, hogy csak a királyról hallunk, tudom. Ebben a mesében azonban a nép hőbörög, jelezve, hogy valami nincs rendben. Nem teljes az élet, ezért a fél-elem lesz úrrá: „mi lesz, ha… nem marad örököse?” A király, bár szeretne nősülni, nem talál kedvére valót, pedig bejárt országot-világot. És ekkor eszébe jut a soktudó öreg vadászember, aki az erdőben, a tudattalanban lakik. Felismeri, hogy nem kívül van a baj, „elindul befelé”. Segítője az animusa, az érett férfi oldal. A vadász válasza azonban nem gyors segítség, hanem feladat a király számára, hiszen hiába hirdeti ki háromszor, hiába érkeznek a világ minden tájáról szebbnél-szebb lányok, nem találja párját.

Mikor minden hiábavalónak tűnik, megjelenik a lélek madara – az Isteni kegyelem. Ő tudja az utat a megoldáshoz, ő tudhatja egyedül. (A királyfi érti a madarat, ez sok jót sejtet, képes kapcsolódni azzal a világgal, amit a madárka szimbolizál.) A madár az erdő mélyére vezet minket, ahol a meglőtt, cselekvésképtelenné tett táltossal találkozunk legelőször. Hogyan lehetne ereje bárkinek, hogyan haladhatna bárki a saját életmeséje útján, ha a táltosa képtelen mozdulni? Ki lőtte meg a táltost? Még nem tudjuk, de sejtjük, hogy a bal lapocka valami múltbeli, elhessegetett, nem megoldott problémára utal a női (bal) oldalt illetően. A rozmarintszál nem azért felel, hogy a legszebb lányt kiválassza, hanem hogy a felejtést és annak okát visszafejtse, segítsen emlékezni és tudatos szintre emelni a félelmeteset és az árnyékosat, hogy megismerve azt visszanyerjük a hatalmat saját magunk felett. A királyfi a lélekmadár és saját belső ereje, a táltos által eljuthat oda, abba a messzeségbe, ahol az elfeledett, lehasított emlékek élnek.

Az üvegvár a királyfi lefagyott, törékeny része. Nem lehet csak úgy erővel nekiesni, mert még nagyobb sérülést okozhatnak a törött üvegdarabok. Belépve félelmetes és groteszk kép tárul elénk. Nem csak a tárgyak üvegek, hanem a királyfi is. Hasában egy szintén rab dongó. Megtudjuk, hogy ugyanaz a boszorkány, aki a táltost meglőtte, kínozza a királyt és női oldalát, a feleségét is. Ki az, aki pókként behálózza, rájuk telepeszik és érzelmileg fogva tartja őket? A negatív anya. Amíg a női oldal minden órában körbe fonódik, bármilyen nővel való együttlét terméketlen és kínzó, mint a dongó jelenléte az üvegben – a dongó az anya leszármazottja, reprodukciója. Abban a pillanatban, ahogy megszűnik a pók hatalma, megszűnik a dongóé is – kinyílnak a rózsák, életre kel a női oldal.

A negatív anya nem kell, hogy rossz ember legyen. Sőt, minden tőle telhetőt megtehet a fiáért – látszólag. Valami miatt azonban nem szabad. Se az anya, se a fia. A ragadós pókfonál nem enged. Minden órában újra lejátszódik, újrafut a megkötöző működésmód. A királyfi felismerte, hogy ezen csak a pókot legyőzve lehet változtatni, a negatív anima képét ki kell írtani, mert az tölti be azt a helyet, amit a királynőnek kellene. Itt van az a pont, ahol a generációkon át hordozott, fájdalmas és kínzó sérüléseknek megálljt mondhatunk. Felelősek vagyunk magunkért és azért is, hogy mit örökítünk, mit adunk tovább a gyerekeinknek – nem okolhatóak a szülők a végtelenségig.

Tündérkert gyászba borult, de mit szimbolizál a kert? Mi az, ami halott, mi az, amit fekete lepel borított? A kert a Paradicsomot jelképezi, azt a helyet, ahol minden boldog és tökéletes kellene, hogy legyen. A mesében egészen az utolsó jelenetig ez a teljesség hiányzott, ahol nincs királynő, csak király, ott nem élhetnek boldogan, míg meg nem halnak.

A női oldal felszabadításával, a negatív anya legyőzésével megtörténhet az anima projekciója, és a királyfi megtalálhatja élete párját. A mese azt üzeni, hogy van kiválasztott, van igazi – a liliom.

De hogyan érint engem a mese? Mit jelent a táltos bénulása? Vajon ki vagyok én a mesében? A táltos a segítő erő, akinek van amikor úgy kell lennie, mintha megbénult volna? Vagy a lövéssel van dolgom, amit az anyai negatív oldal okozott, ami miatt épp nem haladok? Még nem tudom. Te mit gondolsz?

zs